Junior OB, Salgótarján

57 szakosztály 141 versenyzője vett részt a 2010. évi Junior Ökölvívó Magyar Bajnokságon. Vecsésről 2 versenyző indult: Berki Ferenc 57 kg és Albert Béla 63 kg.
Az OB előtt még bíztunk abban, hogy két érmet szerzünk a versenyen, hiszen mindkét versenyzőnk a tavalyi serdülő OB-n aranyérmet szerzett, így bajnokként léphettek egy korosztállyal feljebb.
A sorsolás azonban nem kedvezett nekünk, hiszen rögtön az elején erős ellenfeleket kaptunk.
Berki Ferenc:
Az első napon győzött a hajdúsámsoni Perge Bence ellen, másnap azonban kikapott a kecskeméti Lakatos Henriktől, aki ezüstéremig jutott.
Albert Béla:
Az első napon szembe találta magát a kaposvári Horváth Richárddal, aki a súlycsoport rutinos, válogatott versenyzője. Béci keményen küzdött, de sajnos alulmaradt.

Versenyzőink első éves juniorok, így a jövő évben lesz még lehetőségük ebben a korcsoportban maradandót alkotni.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.