Női OB 2013. A második nap eredményei

9 vecsési versenyző = 9 érem!

A második napon 4 versenyzőnk lépett ringbe, és hárman győzelemmel hagyták el a ringet. Minden versenyzőnk biztos érmes az idei magyar bajnokságon, ami újabb rekord a vecsési ökölvívás történetében, hiszen ennyi érmet még egy OB-ről sem hoztak haza ökölvívóink. Azt hogy milyen színűek lesznek ezek az érmek, a pénteki és a szombati mérkőzéseken fog eldőlni. Az már fix, hogy 3 junior versenyzőnk: Nádasdi „Bambi” Judit, Schafer „Cimpa” Liza és Bogárdi Barbara bronzéremmel zárja a versenyt.

A második nap eredményei:

Junior 63 kg

Bogárdi Barbara-Tar Flóra Zugló 1:2

Barbara tegnap nagyszerű eredményt ért el azzal, hogy bejutott a negyeddöntőbe, és a mai napon majdnem sikerült a bravúr-azaz a döntőbe jutás- hiszen csak megosztott pontozással tudta legyőzni őt a zuglói versenyző. Gratulálunk Barbarának és edzőjének, Török Istvánnak.

Junior 66 kg

Kondor Zsófia-Cseri Gitta Szentesi Kinizsi 3:0

Zsófi erőteljesen bekezdett, mert szerette volna idő előtt befejezni a mérkőzést. Ez nem sikerült neki, azonban a mérkőzést így is egyhangú pontozással nyerte, így holnap már az aranyért bokszolhat. Zsófi edzője Lakoczky György.

Ifi 54 kg

Faragó „Solya” Orsolya-Vincze Henrietta DVSC TKO 1. menet

Solya nem sok esélyt adott ellenfelének, hiszen már az első menetben kétszer számoltak a debreceni lányra, majd a bíró beszüntette az egyoldalú mérkőzést. Solya az idei évben remek formában van, és ezt mindenképp magyar bajnoki címmel szeretné megkoronázni. Ehhez a szombati döntőben az egri Bóta Györgyit kell legyőznie.

Elit 57 kg

Szűcs „Rodman” Szabina-Török Tünde KSI TKO 1. menet

Rodman is nagyon ki volt éhezve már a győzelemre, és esélyt sem adott ellenfelének. Az eredmény hasonló mint Solyánál. Rodman ezzel a négy között van, a döntőbe jutásért holnap a szolnoki Kalderás Erikával kell megküzdenie.

A pénteki mérkőzések:

Junior döntők

46 kg Varga Kíra-Harangozó Nikolett Ring SK

66 kg Kondor Zsófia-Papp Dorina Zugló

Elit elődöntők:

51 kg Váry Lili-Balogh Anna Eger

57 kg Szűcs Szabina-Kalderás Erika Szolnoki MÁV

60 kg Bogárdi Mónika-Rácz Irén DVSC

Hajrá Vecsés!

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.