NŐI OB 2013. A végeredmény

Váry Lili felnőtt magyar bajnok!

A három döntős

2 arany, 3 ezüst és 4 bronzérem a vecsési lányok eredménye!

Igazán jól sikerült az idei Női Ökölvívó Magyar Bajnokság a vecsési ökölvívó amazonoknak, hiszen még soha ennyi érmet nem szereztek lányaink.

Az idei évben egyszerre rendezték a junior (15-16 év), ifjúsági (17-18 év) és elit (19-40 év) korcsoport részére az OB-t Hévízen. A juniorok 5. alkalommal, az elit korcsoport versenyzői pedig 17. alkalommal küzdhettek meg a magyar bajnoki címekért. Az ifjúsági versenyzők eddig a felnőttek között indulhattak, ebben az évben azonban a nemzetközi szabályok változása miatt már nem kaptak indulási jogot, így első alkalommal ifjúsági kategóriában is megrendezésre került az országos bajnokság.

Az első két nap eredményeiről már beszámoltunk, most nézzük az elődöntők és a döntők eredményeit.

Elit kategória:

51 kg Váry ”Baba” Lili aranyérem

Lili az elődöntőben az egri Balogh Annával csapott össze. Az egri lány hősiesen küzdött, azonban Lili rutinja menetről menetre kijött, így Anna edzője a harmadik menetben feladta a mérkőzést.

A döntőben Baba a rutinos, volt válogatott és magyar bajnok Kovács Ildikóval (Szeged BC) került szembe. Lili harcosan küzdött a magasabb szegedi lány ellen, és szoros csatában sikerült megszereznie élete első felnőtt magyar bajnoki aranyérmét, méghozzá az olimpiai 51 kg-os súlycsoportban.

60 kg Bogárdi Mónika ezüstérem

Mónika a faddi tagozatnál készül Török István edző vezetésével. A kezdő lány az első napon már felkavarta az indulatokat, miután legyőzte a regnáló magyar bajnokot, Rácz Irént. A nagy csatában azonban elütötte a könyökét, ami nem igazán jött rendbe a szombati döntőre.

A döntőben Benke Sára várt Mónira, aki jóval agresszívabban bunyózott, mint az elődöntőben a debreceni Rácz Irén. Móni 2 menetig állta a sarat, azonban a menet végén edzője nagyon helyesen úgy döntött, hogy kiveszi versenyzőjét, ezzel is óvva fájó könyökét. Mónika így a 60 kg-os olimpiai súlyban szerzett ezüstérmet, ami fantasztikus eredmény tőle.

57 kg Szűcs „Rodman” Szabina bronzérem

Rodman az ifi EB ezüstérmes Kalderás Erikával került szembe a döntőbe jutásért. A taktika az volt, hogy gyors mozgásból hosszú egyenesekkel bokszoljuk ki a szolnoki versenyzőt. Az ellenfél nem nagyon akart bokszolni, Rodman pedig nem igazán tudta megtalálni a megfelelő távolságot. Néha indított egy-egy támadást, de olyan messziről, hogy az ellenfele rendre bele tudott verni. Mivel ütés nem sok volt, a bírónak többször is figyelmeztetni kellett volna a versenyzőket, azonban ezt nem tette, így elég akciószegény mérkőzés kerekedett a végére. Nem tudom mi alapján, de végül a bírók a szolnoki lányt látták jobbnak. Rodman így bronzéremmel zárta az OB-t, ami eddigi legjobb eredménye. Remélhetőleg jövőre már az aranyért tud küzdeni versenyzőnk.

Ifjúsági kategória:

54 kg Faragó „Solya” Orsolya ezüstérem

Solya abszolút esélyesként utazott az OB-ra, így nem volt meglepetés hogy simán jutott a döntőbe. Ott az egri Bóta Györgyi várt rá. Györgyivel már bokszolt a tavalyi magyar bajnokságon, ahol 4:1 arányban az egri lány győzött. Solyának most megvolt az esélye hogy visszavágjon, azonban ez nem sikerült. Lehet hogy az izgalom miatt, de előjött néhány régi hiba, amit egész évben próbáltunk kijavítani. A szoros mérkőzést sajnos a bíró is befolyásolta, amikor az utolsó menetben megintette Solyát fogásért. Solya egész évben külföldön bokszolt, ahol a bírók az új szabályok szerint sokkal jobban engedik a belharcot, fogást. Azonban a magyar bírók egy része még mindig a már hatályon kívül helyezett szabályok szellemében dolgozik, ezzel megzavarva több versenyzőt is. Mindezek mellett úgy gondolom, hogy Solya higgadtabb ökölvívással le tudta volna győzni Bóta Györgyit, így azonban meg kellett elégednie az ezüstéremmel, ami nem mellesleg eddigi legszebb eredménye.

Junior kategória:

66 kg Kondor Zsófia aranyérem

Zsófi az OB előtt csatlakozott csapatunkhoz edzőjével, Lakoczky Györggyel együtt. Zsófi felkészítését Lakoczky György végzi a harmadik kerületi edzőtermében.

Zsófi a döntőben a zuglói Papp Dorinával nézett farkasszemet. Pár héttel ezelőtt már bokszoltak, ahol szoros mérkőzésen sikerült Zsófinak győzni, így tudtuk hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Dorina nem is hazudtolta meg magát, hatalmas csatát vívott versenyzőnkkel. A végén megosztott pontozással Zsófit látták jobbnak a bírók, így megszerezhette első magyar bajnoki címét.

46 kg Varga Kíra ezüstérem

Kíra simán jutott a döntőbe, ahol az a kaposvári lány várt rá, kivel 3 hete már bokszolt Vecsésen. Akkor egyhangú pontozással Harangozó Nikolett nyert. Kíra emiatt túlságosan is tisztelte ellenfelét, és hiába volt esélye, akarata nem volt meg hozzá, így a második menet elején feladtam. Kíra még kezdő, és remélem hasznos lecke volt ez neki a megfelelő hozzáállásról.

Junior bronzérmesek:

48 kg Nádasdi „Bambi” Judit

54 kg Schafer „Cimpa” Liza

63 kg Bogárdi Barbara

Gratulálunk versenyzőinknek

Hajrá Vecsés!

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.