Uhrin Csenge bronzérmet szerzett a szerbiai tornán!

4. Nations Cup, Szabadka, Szerbia 2015. január 11-16.

18 ország 172 ökölvívójával rendezték meg az idei év első fontos női versenyét a vajdasági Szabadka város sportcsarnokában. A legnagyobb csapattal a kazah válogatott érkezett, ők 57 versenyzőt mérlegeltek be az első napon, de az oroszok és az indiaiak is népes csapattal vettek részt a viadalon. Az indulók között kínai és dominikai versenyzők is voltak. A magyar válogatott idén az utánpótláskorú versenyzőkkel vett részt a tornán. A csapatot 6 junior és 6 ifjúsági versenyző alkotta.

A vecsési csapatot az elsőéves junior Uhrin Csenge képviselte. Csenge első alkalommal volt a magyar válogatott tagja, így a tatai olimpiai központban is először járt, ahol 1 hetes felkészítésen vett részt a verseny előtt. A versenyen Csenge az elődöntőben a szintén magyar Kondákor Emíliával csapott össze, a mérkőzést szoros pontozás után a rutinosabb kanizsai lány nyerte. Csenge így megszerezte első nemzetközi érmét, valamint a vecsési csapat első nemzetközi eredményét 2015-ben.

A tábor és a nemzetközi versenyen való részvétel lehetősége nagy lendületet adott fiatal ökölvívónknak, aki azóta még tudatosabban készül a következő megmérettetésekre.

Hajrá Vecsés!

Uhrin Csenge szerezte a 2015-ös év első nemzetközi érmét! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva    Read More   

Comments are closed.