Női OB 2016

Női OB 2016

Újabb 4 magyar bajnoka van a Vecsés SE-nek!


XX. Női Ökölvívó Magyar Bajnokság
Érd, 2016. november 2-5.

59 egyesület 163 versenyzője mért be az idei országos bajnokságra. Az OB helyszíne idén Érd városa volt, a rendező Érdi Boksz Klub és a Dobrádi család derekasan kitettek magukért, ami meg is látszott az egész verseny ideje alatt.

10 lánnyal vágtunk neki a viadalnak, és 9 lány éremmel térhetett haza, ami nagyon szép eredmény.

A csapat:


Elit:
48 kg Pap Zsófia
54 kg Szűcs Szabina
69 kg Kőhalmi Dóra
Ifjúsági:
69 kg Kiss Tünde
81+kg Juhász Adrienn
Junior:
50 kg Tarnóczy Tamara
52 kg Kiss Bettina
54 kg Uhrin Csenge
Serdülő:
66 kg Leveleki Noémi
66 kg Kiss Kira

Magyar bajnokaink:


Elit 54 kg Szűcs Szabina

Szabina már harmadik alkalommal álhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Ő volt az egyetlen a felnőtt mezőnyben, aki a saját súlyában megvédte a bajnoki címét. Az első körben a gyöngyösi Erdős Krisztina, majd a Vasas versenyzője, Zsitva Babett ellen győzött TKO-val. A döntőben a nyíregyházi Kovács Klárával szemben aratott egyhangú pontozásos győzelmet.

Ifjúsági 81+kg Juhász Adrienn

Az elsőéves ifjúsági versenyző a törökországi EB-n ezüstérmet szerzett szeptemberben, Adrienn ennek megfelelően gyüjtötte be a magyar bajnoki címet is. A halásztelki versenyzőnk az elődöntőben bajai versenyzőnél, a döntőben pedig a nyíregyházi Molnár Orsolyánál bizonyult jobbnak. Minden mérkőzését TKO-val nyerte!

Junior 50 kg Tarnóczy Tamara

Tamara elsőéves juniorként lett magyar bajnok. Az elődöntőben az egri Kaszás Kíra ellen gyors győzelmet aratott, a döntőben azonban a korcsoport legnagyobb csatáját vívta a kőszegi Lakotár Hanna ellen. Szoros 3:2-es pontozással sikerült győznie a junior EB bronzérmes versenyző ellen. Ezért a győzelemért Tamara a legjobb junior versenyző különdíjat is megkapta. Tamara serdülő korcsoportban is magyar bajnok volt, így ez már a második trófeája.

Junior 52 kg Kiss Bettina

Betti szintén elsőéves juniorként lett bajnok. A selejtezőkben a nyíregyházi Magyar Boglárka ellen győzött az első menetben. Az elődöntőben szintén első menetes KO-val győzte le a kőbányai Csík Barbarát. A döntőben a kiskunfélegyházi Mátrai Klaudia ellen lépett ringbe, és egyhangú pontozással szerezte meg a bajnoki címet.

Ezüstérmeseink:

Elit 69 kg Kőhalmi Dóra

Dóra az elődöntőben első menetes TKO-val győzte le a Hranek BC versenyzőjét, Horog Tímeát. A döntőben a rutinos válogatott egri Oláh Eszter ellen lépett ringbe. Végig küzdött nagy szívvel, de ez most az ezüstre volt elég.

Ifjúsági 69 kg Kiss Tünde

A halásztelki lány súlyában nem volt sok induló, így rögtön döntőztek Budai Viviennel, a KSI versenyzőjével. Versenyzőnk a végére jobban elfáradt, így kicsúszott kezéből a bajnoki arany.

Serdülő 66 kg Leveleki Noémi

Noémi egyszer már összecsapott a debreceni Nagy Biankával, akkor is Bianka került ki győztesen kettejük csatájából. Noémi határozott fejlődést mutat, azonban ez most még kevés volt az aranyhoz.

Bronzérmeseink:

Elit 48 kg Pap Zsófia

Zsófi elsőéves felnőtt, tavaly az ifjúsági korosztályban volt magyar bajnok. A 4 közé jutásért a Vasas versenyzője, Dr. Gulyás Helga ellen húzott kesztyűt, és nagy csatában 4:1-es pontozással sikerült győznie. A döntőbe jutásért a szegedi Gál Mónika ellen küzdött. Habár többen is a mi lányunkat várták a döntőbe, végül nagy csatában megosztott pontozással a szegedi lány győzött. Zsófi így az első felnőtt magyar bajnokságát bronzéremmel zárta.

Serdülő 66 kg Kiss Kira

Kira elsőéves serdülő, még csak 13 éves. Ez volt az első versenye, és rögtön a későbbi bajnok Nagy Bianka (DVSC) ellen kezdett. Habár az elején kicsit megijedtünk, hogy rövid lesz a mérkőzés, Kira szépen kivédekezte a rohamokat, és remek, harcos 3 menetet bokszolt. Ilyen hozzáállással még sokra viheti!

Hajrá Vecsés!

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.