Februári krónika 2018

Februári krónika

Ezüstérmekkel gazdagodtunk a rangosabb versenyeken. Közben gőzerővel munkába állt új edzőnk, Hajdú Tamás is. A kezdők edzését felnőtt válogatott versenyzőnk, Szűcs Szabina vette át, aki jelenleg az aktív sportkarrierje mellett edzőnek is tanul.

Időrendi sorrendben az események:

Golden Girl Championship, Svédország
Február 2-4.

A magyar válogatott tagjaként vett részt a tornán Kiss Bettina, aki ezüstéremmel zárta a tornát. Betti tavaly is részt vett ezen a tornán a vecsési csapattal.

Feja Profi Bokszgála, Kistarcsa
Február 4.

Versenyzőink rendszeresen vesznek részt profi ökölvívó gálákon is, ezúttal Tarnóczy Tamara bokszolt bemutatómérkőzést a profi meccsek szünetében. A versenyzőknek mindig nagy élmény teltházas rendezvényen bokszolni.

Bocskai István Emlékverseny, Debrecen
Február 7-10.

Pap Zsófia (51 kg) és Szűcs Szabina (57 kg) vett részt a nemzetközi versenyen, ahol bronzéremmel zártak. Mindkét versenyzőn látszott, hogy egy súlycsoporttal feljebb bokszoltak, de nem volt választásunk, csak ezekben a súlycsoportokban lehetett ringbe lépni.

Énekes István Ifjúsági Ökölvívó Emlékverseny, Budapest
Február 14-17.

Egyre kevesebb az induló a magyar versenyeken sajnos, ez meglátszott az Énekesen is. Idén a lányokkal együtt sem érte el a 100 főt az indulók száma. Vecsésről 3 lányt neveztünk, de végül csak egy versenyzőnk tudott ringbe lépni. Tarnóczy Tamara (51 kg) sajnos beleesett az influenzajárványba, így hiába mért be, vissza kellett léptetnünk. Kiss Bettina (54 kg) bokszolt volna, neki sajnos ellenfél nem jutott. Uhrin Csenge (57 kg) viszont 3 remek mérkőzést vívott, végül ezüstéremmel zárta a viadalt.

Avas Kupa 2018, Miskolc
2018. február 24.

Ez volt az első verseny, ahol Hajdú Tamás edzőként bemutatkozott. 4 versenyzőnk lépett ringbe, Pere Dani fiatal kora miatt csak bemutató mérkőzést vívhatott, de teljesítménye meggyőző volt. Testvére Pere József, és Német Gergő viszont a serdülő korosztályban győztesen hagyhatták el a ringet két nehéz meccs után. A felnőttek között 75 kg-ban lépett ringbe Varmuzsa Tamás, aki egy jó közönségmeccsen pontozással maradt alul rutinosabb ellenfelével szemben.

2. Sunday Sparring, Vecsés
2018. február 25.

9 egyesület 35 versenyzője jött el a második vasárnapi sparring partira, ahol mindenkinek lehetősége volt remek edzőmérkőzéseket vívnia.

Legközelebb a márciusi hírekkel jelentkezünk, reméljük ismét jó eredményekről tudunk beszámolni.

Hajrá Vecsés!

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.