Posted on 18-10-2011
Filed Under (férfi) by box

Váry Attila a dobogó legfelső fokán


A 2011. évi Junior Ökölvívó Magyar Bajnokságot Kecskeméten rendezték meg október 13-16. között. Egyesületünk két versenyzővel vett részt a megmérettetésen. Mivel a felkészülési versenyeken jól szerepeltek a fiúk, így bizakodva vártuk a verseny kezdetét.

Versenyzőink:

Váry Attila  46 kg.

Horváth Dániel 60 kg.

A Bajnokságra népes mezőny gyűlt össze, így szinte minden súlycsoportban “telt ház” volt, pl.: 60 kg-ban 3 versenyzőnek nem is engedték az indulást, mert eredményeik alapján nem fértek be a legjobb 16 közé.

Sajnos, a sorsoláson a szerencse nem kedvezett nekünk, mert Attilának első napra egy olyan ellenfelet húztak ki a kalapból, akitől már egyszer vereséget szenvedett, Dani pedig egy többszörös Magyar Bajnok – EB-t megjárt – fiúval került össze a nyolc közé jutásért.

Így kicsit izgatottan vártam a délutáni mérkőzéseket. Először Attila lépett a kötelek közé és minden kétséget kizáróan, egyértelműen verte ellenfelét, így Ő már a nyolc között volt.

Daninak nem sikerült a bravúr, igaz, óriási mérkőzésen a harmadik menetet egyértelműen megnyerte, de sajnos ez kevés volt, mert 3-2 arányú bírói döntéssel kikapott ellenfelétől. Első éves létére a súlycsoport egyik legjobbjával ilyen szoros mérkőzést vívni biztató a jövőre nézve.

Dani mérkőzése után már csak Attilában bízhattunk, akinek egy nagyon jól felkészült hazai versenyzőt kellett legyőznie a négy közé jutásért. Attila ezt a mérkőzést is magabiztosan nyerte meg, így a döntőbe jutásért azt a paksi versenyzőt kellett legyőznie, akit a Nemzetközi Paks Kupán nagy csatában már egyszer elvert. Itt is hozta a “kötelezőt”, és egyhangú pontozással nyert. A döntőben is megismételte ezt az eredményt hajdúhadházi ellenfele ellen, így minden nap magabiztosan versenyezve, egyhangú pontozással győzve Magyar Bajnok lett!

Varga

Váry Attila Magyar Bajnokságot nyert!!! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva    Read More   

Comments are closed.