EB 2013, Minszk. Harcsa már dobogós!

Harcsa dobogós, este még Kalucza és Varga is az lehet

Éveket öregedtünk délután a minszki férfi elit Eb negyeddöntőinek első felvonásában. 56 kg-ban Nagy Krisztián derekasan helyt állt az olimpiai ezüstérmes ír John Joe Nevinnel szemben, de kikapott, Ungvári István 49 kg-ban véresre verte az olimpiai harmadik, Európa-bajnok – ugyancsak ír – Paddy Barnest, de arcpirító csalással az írt hozták ki győztesnek, míg Harcsa Zoltán egyhangú pontozással verte a szerb Alekszandar Drenovakot középsúlyban, és ezzel már megszerezte élete első felnőtt Eb-érmét.

Nagy Krisztián lépett szorítóba elsőnek a mieink közül. Ugyanazt a rohamozó taktikát folytatta, amivel kedden győzött, de Nevin nagyon jó bokszoló, rendre megelőzte, és bár a harmadik menetben mi Krisztiánt láttuk jobbnak, nem vitás, hogy az ír nyert.

56 kg, negyeddöntő: John Joe Nevin (ír)-Nagy Krisztián 3:0 (30:24, 30:27, 30:25)
“Végigtámadtam a meccset, úgy érzem, nem vallottam szégyent. Sajnos, nagyon ügyes volt az ír…”, mondta a szolnoki fiú, akinek tényleg nem kell szégyenkeznie, hiszen bejutott a nyolc közé.
Következett Ungvári István papírsúlyban, akinek nem sok esélyt adtunk az ír Paddy Barnes ellen, már csak azért sem, mert tavaly a trabzoni olimpiai selejtezőn feladással verte a hajdúsámsoni öklözőt.
Most ilyesmi egy pillanatig sem fenyegetett. Ugyan Pista nagyon védte a gyomrát – emlékezve Trabzonra -, de az első menet második percétől uralta a meccset, bal felütéseivel, villámgyors bal-jobb-bal kombinációival úgy megverte az írt, hogy barnesnak a harmadik menetben már dőlt a vér az orrából, a bíró kétszer is megállította a küzdelmet, és orvost kért.
Mindenki nyugodt volt a magyar táborban az eredményhirdetés előtt, de amikor elhangzott a műsorközlő szájából, hogy “split decision”, azaz megosztott pontozás, már kezdtünk rosszat sejteni. És be is következett a felháborító csalás: 2:1-re kihozták a véresre vert írt!
49 kg, negyeddöntő: Ungvári István- Paddy Barners (ír) 1:2 (28:29, 30:27, 28:29)
A szlovák és az orosz pontozó megmagyarázhatatlan módon Barnest látta jobbnak, az argentin az igazságot pontozta, mindhárom menetet odaadta Pistának.

img-4074-478x640_20130605155201_92.jpg

Harcsa Zoltán már érmes, pénteken fényesítheti a medáliát

De nem volt időnk búslakodni, mert már jött is Harcsa Zoltán a szerb Drenovak ellen. Az első két menetben szépen megelőzte a kispesti olimpiai ötödik helyezett a harcos szerbet, magabiztosan vezetett, és bár a harmadikra kissé elfáradt, nem fenyegethette veszély a győzelmét. Nem is fenyegette, egyhangú pontozással győzött, ezzel már elődöntős, egyszersmind megszerezte élete első felnőtt Eb-érmét! Ellenfele a román Bogdan Juratoni lesz a pénteki elődöntőben.
75 kg, negyeddöntő: Harcsa Zoltán-Alekszandar Drenovak (szerb) 3:0 (29:28, 29:27, 29:28)

img-4075-640x478_20130605155345_77.jpg

Öcsi bácsi, id. Harcsa Zoltán, ifj. Harcsa Zoltán és Pál István, a Nemzeti Sport munkatársa

“Ma jobban bokszoltam, mint tegnap, de így is elfáradtam egy kicsit a végére. Köszönöm edzőimnek, Öcsi bácsinak (Szántó Imrének – a szerk.), Laci bácsinak (Kovács László szövetségi kapitánynak – a szerk.), mindenkinek, aki segített engem, de ennyivel nem elégszem meg, pénteken le akarom győzni a románt is, akivel eddig egyszer találkoztam, és akkor kikaptam tőle” – mondta a 21 éves Harcsa, akinek sajnos egy kicsit bedagadt a bal keze háta, jéggel borogatja, reméljük, nem lesz gond.
Forrás: MÖSZ
Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.