EB 2013, Minszk. Harcsa Zolika bronzérmes!

Harcsa sérülése kiújult, maradt bronzérmes

Harcsa Zoltán bal kezének sérülése – amit a negyeddöntőben szedett össze – kiújult a román Bogdan Juratoni elleni elődöntőben a minszki elit Eb-n. A második menet elején sérülés miatt leléptették a kispesti fiút, ezzel maradt bronzérmes.

Harcsának a szerb Alekszandar Drenovak elleni csütörtöki elődöntőben megsérült a bal kézfeje, utána jegelték, és úgy tűnt, rendbe jön a sérülés – de nem jött rendbe.
Az első menet elején még állta a sarat a kispesti bunyós, de a harmadik percben már fájlalta a kezét, és a második menet elején mutatta is, hogy nagy a baj. Megvizsgálta az orvos, és nem engedte tovább a küzdelmet.

zozo-640x432_20130607154645_81.jpg

Harcsa Zoltán megszerezte – már csütörtökön – élete első felnőtt Eb-érmét

75 kg elődöntő:
Harcsa Zoltán-Bogdan Juratoni (román) sérülés miatt a második menetben Harcsát leléptették
Most már mindegy, de Harcsa az ír Quigley-vel találkozott volna a döntőben – ha bejut -, ugyanis az ír óriási meglepetésre egyhangú pontozással, és még egyhangúbb csalással legyőzte a világbajnok ukrán Hitrovot.
Az esti programban lesz még egy honfitársunk, Varga Miklós a könnyűsúlyú elődöntőben azzal a fehérorosz Vazgen Szafarjanccal találkozik, akitől öt éve, Liverpoolban kikapott az Eb elődöntőjében. Azóta Varga is, Szafarjanc is legyőzte már a másikat, azaz nyílt a küzdelem.
Szöveg és fotó: Ch. Gáll András
Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.