Vecsés még mindig az országos TOP10-ben!

2016. évi beszámoló

Ifjúsági EB ezüstérem, és 7 magyar bajnoki arany


A 2016-os évünk bebizonyította, hogy a támogatások csökkenése ellenére is lehet eredményesen működtetni egy klubot ma az ökölvívásban. Igaz hogy ehhez több ember összefogása, támogatása, és önzetlen munkája kellett.

Az egyesületünk szövetségi támogatása a negyedére esett vissza a pár évvel ezelőtti támogatásokhoz képest. A Diákolimpia megrendezési költsége több önrészt vitt el, mint a teljes támogatás. A Sport XXI támogatás az egyharmadára esett, műhelytámogatást pedig egyáltalán nem kaptunk, pedig a TOP10-es csapatok eddig mindig kaptak szövetségi támogatást. Mindez annak ellenére, hogy évek óta a TOP10-ben szerepel a vecsési csapat.

Szerencsére ez egyáltalán nem látszott meg az idei teljesítményünkön, hiszen rekordszámú, 54 versenyen vettünk részt, ebből 18 volt a nemzetközi torna. Versenyzőink ringbe léptek Írországban, Csehországban, Franciaországban, Kazahsztánban, Szlovákiában, Németországban, Törökországban, Bulgáriában, Horvátországban és Romániában.

Ökölvívóink szinte minden válogatott keretben szerepeltek.

Serdülő EB: Lőczi Roland
Junior EB: Gábrisch Krisztián
Junior Női EB: Uhrin Csenge
Ifjúsági Női EB: Juhász Adrienn
Elit Női EB: Szűcs Szabina
Elit Női VB: Szűcs Szabina, Takács Tímea (akkor még Halásztelki színekben)

Fontosabb eredményeink:
Juhász Adrienn ifjúsági EB ezüstérmet szerzett a törökországi kontinensviadalon, ugyanitt Uhrin Csenge ötödik lett a junior korcsoportban.

Magyar Bajnokok:
Elit: Szűcs Szabina
Ifjúsági: Juhász Adrienn
Junior: Tarnóczy Tamara, Kiss Bettina, Gábrisch Krisztián
Serdülő: Horváth Tamás, Lőczi Roland

Magyar Bajnoki ezüstérmesek:
Elit: Kőhalmi Dóra
Ifjúsági: Kiss Tünde
Serdülő: Leveleki Noémi, Balogh János

Magyar Bajnoki bronzérmesek:
Elit: Pap Zsófia
Ifjúsági: Mátyás Krisztián
Junior: Pap András
Serdülő: Kiss Kira

Akiknek köszönettel tartozunk: Magyar Ökölvívó Szakszövetség, akik az egyre nehezebb gazdasági helyzetben is tudnak támogatást biztosítani. Vecsés Önkormányzata, akik minden évben bizonyítják sport iránti elkötelezettségüket.

Köszönet az edzőknek: Kertész Henrik, Csipkés Barnabás, Mikus Ferenc, Kiss László, Kostyalik Roland, Kangli Lajos, Balatoni Balázs, Seres Attila.

Ezúton kívánok sportsikerekben és egészségben gazdag, boldog új évet minden tagunknak, barátainknak, támogatóinknak.

Seres Attila
Vecsési Sportegyesület Ökölvívó Szakosztálya

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.