Antalya VB 2011. Váry Lili bronzérmes


Három magyar versenyző jutott be az I. Junior és Ifjúsági Női Ökölvívó Világbajnokság ma zajló elődöntőjébe. Antalyaban két junior Nagy Kornélia Kitti (54kg) és Csősz Nikolett (63kg) és egy ifi Váry Lili (48kg) lépett a kötelek közé a legjobb négy között.

Az első nemzetközi tornáján résztvevő Nagy Kornélia Kitti két nyert mérkőzést követően az elődöntőben Khilchenko Svetlana-val (RUS) mérte össze tudását az 54kg-os súlycsoportban. Nagyot meglepte az első menetben folyamatosan rohamozó orosz. A második menetben már jobban ment a nyíregyházi Big-Boxing versenyzőjének és bár kiegyensúlyozott menetet láttunk a bírók szerint ezt is 4 ponttal nyerte Khilchenko. Kitti az utolsó felvonásban tudta legjobban megvalósítani a megfelelő taktikát és nagyot hajrázva sikerült szétzilálnia ellenfelét, illetve 4 ponttal megnyerni a menetet azonban ez már nem volt elég a végeredmény megfordításához.(21:18) Nagy Lajos büszke lehet tanítványára (aki a lánya is), hiszen Kitti remekül helytállt, néhány mérkőzéssel a háta mögött érkezett az I. Világbajnokságra és bronzéremmel térhet haza. Legközelebb pedig már ez az orosz versenyző sem fog akadályt jelenteni számára.

Következett a junior 63kg-os súlycsoportban versenyző Csősz Nikolett, akinek már vannak tapasztalatai a nemzetközi mezőnyben, hiszen a 2010-es Utánpótlás EB-n is tagja volt a magyar csapatnak. Niki döntőfölénnyel került be a legjobb négy közé, ahol a svéd Ida Lundlab várta. A Dombóvári Boksz Club versenyzője a kezdő menetben nem tudta megállítani az erőszakos Lundlab rohamait és csak sodródott a küzdelemmel. Sajnos a további menetekben is a fizikálisan meghatározóbb svéd maradt a domináns, így egyre nagyobb lett a pontkülönbség a két ökölvívó között. Csősznek ez a feladat most túl soknak bizonyult, de az érmet egy nagyon szép győzelemmel szerezte meg és megérdemelten állhat fel a dobogó harmadik fokára.

Az ifik között egyetlen versenyzőnk húzhatta fel a kesztyűt az elődöntőben. A legnagyobb mérkőzésszámmal rendelkező magyar versenyző a 48kg-os Váry Lili a szintén orosz Dmitrieva Svetlanaval küzdött meg a fináléba jutásért. A lányok már ismerték egymást a tavalyi EB-ről, akkor a selejtezők során találkoztak és az orosz versenyző jutott tovább, aki később meg is nyerte a tornát. Sajnos most sem sikerült a bravúr a vecsési bokszolónak. Bár Lili minden tőle telhetőt megtett a győzelemért a klasszis Dmitrieva-val nem bírt. Lilinek nincs oka elkeseredni, két nyert mérkőzést és élete eddigi legjobb eredményét, egy világbajnoki bronzérmet tudhat a magáénak.

A lányok nem csak szép eredményeket értek el Törökországban, hanem beírták magukat a magyar ökölvívás történelmébe, hiszen ők szerezték ezekben a korcsoportokban az első világbajnoki érmeket Magyarországnak.
A résztvevő 41 ország közül 23-nak sikerült valamelyik kategóriában érmet szereznie. A junior korcsoportban 19 országnak, köztük a legtöbbet a rendező Törökország és Oroszország szerezte, szám szerint nyolcat – nyolcat. Az ifjúsági korcsoportban 15 nemzet vihet haza valamilyen medált, a vezető 7 db-bal itt is Oroszország, így ők az összesítettben is magasan az élen állnak a 15 éremmel.  A döntőbe 13 ország ökölvívója jutott be, az elsőség itt is az oroszoké 11 (6 junior, 5 ifi) döntőssel. A junioroknál 11 nemzetnek, míg az ifjúságiaknál 9-nek van finalistája. Meglepetésre a hazaiaknak ifi kategóriában csak egy versenyzőt sikerült a döntő jutatniuk, míg a kazakoknak csak junior öklözőjük küzdhet meg az elsőségért. Annak ellenére, hogy a VB-re teljes csapattal csak a törökök és az oroszok érkeztek, de a kazakok és az ukránok is csak 2-2 versenyzővel indítottak kevesebbet a lehetségestől. A holnapi pihenő napot követően a döntőkre 30.-án kerül sor, szintén két külön programban mérkőznek meg az ifi és a junior versenyzők.

Szuknia Zsuzsanna
válogatott vezetőedző

Kategória: női | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.