Olimpiai Kvalifikációs Torna, Trabzon. Csötönyi Sándor értékelése

Két érmet szerzett a magyar ökölvívó válogatott az olimpiai kvalifikációs tornán, ennek ellenére londoni kvóta nélkül jön haza Trabzonból

Csötönyi Sándor: „Nem kereshetjük külső körülményekben a hibákat”

Sajnos nem sikerült egyetlenegy kvótát sem szereznie a magyar férfi ökölvívó válogatottnak a Trabzonban zajló olimpiai kvalifikációs tornán. Az 52 kilós Kalucza Norbert állt hozzá a legközelebb, ám a török Selcuk Eker elveszítette a finálét, így a magyar bokszoló lett súlycsoportjában az első európai tartalék. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke kijelentette a döntők után, ez a kvalifikációs rendszer egyáltalán nem kedvez az olyan kis országoknak, mint amilyenek mi vagyunk. A hazai válogatottat igencsak segítették a többiek terhére, amit szakmailag alátámaszt az az adat, miszerint a tavaly ősszel rendezett bakui kvalifikációs világbajnokságon egyetlenegy kvótát sem szereztek, míg most hatot. A sportág hazai első embere úgy véli, ennek ellenére sem foghatják külső körülményekre a trabzoni eredményt, mert a versenyzőknek 120 százalékot kellett volna produkálniuk a kvótáért, de most csak százra voltak képesek.

– Elnök Úr! A tények szikár dolgok: a magyar csapat olimpiai kvóta nélkül érkezik haza Trabzonból. Ezúttal is minden összeesküdött a magyarok ellen a tornán?

Csötönyi Sándor: – Nem, ugyanis ilyen helyzetben nem kereshetjük semmilyen külső körülményben a hibákat, nem hivatkozhatunk semmire, hiszen így szerepeltünk. Higgye el nekem mindenki, ez a kvalifikációs rendszer nem kedvez az olyan kis országoknak, mint például a magyar. Ennek ellenére a hét versenyzőnk hét győzelmet és ugyanennyi vereséget szenvedett el, öt bokszolónk bekerült a negyeddöntőbe, ketten érmet szereztek, viszont olimpiai kvótát senki sem szerzett.

– Általában a hazai pálya lejteni szokott a pontozóknál. Mi volt a trabzoni tapasztalata?

Csötönyi Sándor: – Maradjunk annyiban, hogy irreális arányban segítették a törököket végig. Azért árulkodó lehet az az adat, hogy a bakui kvalifikációs világbajnokságon egyetlen bokszolójuk sem szerzett kvótát, míg most Trabzonban, egy nagyon erős mezőnyben tíz súlycsoportból négyet megnyertek, és összesen hat olimpiai kvalifikációs helyet szereztek. Higgyék el nekem, nem lettek hirtelen ennyivel jobbak… Az már csak és kizárólag a mi, illetve Kalucza Norbert peche volt, hogy a finálékban éppen az a török kapott csak ki, akinek Norbi kvótájához mindenképpen nyernie kellett volna. De természetesen nemcsak mi, hanem az oroszok, a franciák és a németek is érintettjei voltak ennek.

– Említette, hogy ez a rendszer nem kedvező a kisebb országoknak. Talán a régi kvalifikációs rendszer jobb volt?

Csötönyi Sándor: – Legalábbis igazságosabb. Gondoljon csak bele mindenki, annak idején Sydney-ben ugyanúgy három bokszolónk, Lakatos Pál, Balzsay Károly és Erdei Zsolt jutott ki az olimpiára, mint ahány kvótánk jelenleg van. Ha a mostani, egytornás rendszer lett volna akkor, Balzsay és Erdei ki sem jut az olimpiára. Még Peking előtt is a világbajnokságon kívül két esélyt kaptak a bokszolók kvótaszerzésre. Mielőtt bárki kritizálná a csapatot, ezeket mind vegye figyelembe.

– Rendben van, mondhatja bárki, de a kvóták száma eggyel sem nőtt Trabzonban…

Csötönyi Sándor: – Még egyszer mondom, semmire nem hivatkozhatunk. El kell fogadni, hogy most 120 százalékot kellett volna produkálnia a bokszolóinknak, ám csak százra voltak képesek, ami jelen esetben erre az eredményre volt elég.

– A jó szereplés alapja a felkészülés minősége, milyensége. Ezen a fronton minden rendben volt, mindent elvégezhettek a versenyzők, ami az eredményes szerepléshez kellett?

Csötönyi Sándor: – A szövetség mindent biztosított a válogatott számára, ami az eredményes felkészüléshez kellett. Voltak Kubában és Tunéziában edzőtáborozni, indulhattak nemzetközi tornákon, az anyagi hátteret a nyugodt munkához biztosítottuk. A ringben viszont a meccseket nem tudjuk megnyerni a bokszolók helyett, holott azonnal leszögezem, valamennyi versenyző maximálisan elvégezte az előírt munkát, és továbbra is azt mondom, Trabzonban valamennyien tisztességesen teljesítettek. Ezzel elégedett is vagyok, az eredmény az más dolog, azzal természetesen nem.

– Ezzel eldőlt, hogy a londoni olimpián három férfi bokszolónk vesz részt: Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg).

Csötönyi Sándor: – Egyelőre valóban ekkora a létszám, de például Kalucza Norbi az elsőszámú európai tartalék, míg a hölgyek közül májusban, a kínai kvalifikációs világbajnokságon szerezhetünk kvótát az olimpián debütáló három súlycsoport valamelyikében. Ugyanakkor állítom, hogy sok sportág kiegyezne azzal, ha már három londoni kvótával rendelkezne.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.