Heydar Aliyev Elnök Kupa- Baku

A vecsési színeket Váry Attila képviselte.

Azerbajdzsánban járt a junior ökölvívó válogatott, ahol a Heydar Aliyev Elnök Kupán vettek részt.  A nemzetközi verseny fontos felkészülési állomás a június végén Szófiában megrendezésre kerülő Junior Ökölvívó EB előtt. A vecsési csapatból a 48 kg-os Váry Attila volt az utazó keret tagja.
Váry Attila rögtön az első napon egy hazai versenyzővel került szembe. Az azeri Shafiz beugrásokkal bokszolt, amiket Attila balegyenesekkel próbált megelőzni vagy megkontrázni. A végeredmény 13-4 Shafiznak. Az utolsó menetben egy pontot sem nyomtak Attilának, pedig többször is tisztán eltalálta ellenfelét. Ha Attila egy kicsit magabiztosabb, szorosabbá tehette volna a meccset, bár az edzők szerint a eredmény túlzó volt.

A további napokon Attila kétszer is tudott kesztyűzni, mindkét alkalommal kazahsztáni versenyzővel. Ezeket a feladatos kesztyűzéseket Attila már jobban megoldotta, mint az első napi mérkőzést.
Attilának ez volt az első komoly nemzetközi megmérettetése, és szintén ez volt az első eset, hogy nem a saját edzője volt a sarokban. Farkas József, a junior válogatott edzője a héten nyújtott teljesítményével elégedett volt, így Attila készülhet a június végi Junior EB-re, amit Bulgária fővárosában, Szófiában rendeznek.

Fotók: Dorkó Péter

Kategória: férfi | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.