London 2012- Varga Miklósnak nem sikerült

Sima pontozásos vereséget szenvedett a londoni olimpia első körében, és kiesett a hajdúsámsoniak 60 kilós reménysége

Varga Miklós nem bírt litván ellenfelével

Sajnos már a londoni olimpia második napján elbúcsúzott a további küzdelmektől a világbajnoki negyeddöntős Varga Miklós (60 kg). A hajdúsámsoni ökölvívót a litván Evaldas Petrauskas verte 20:12-es pontozással, így a 24 éves bunyós nem került be a nyolcaddöntőbe. A meccs meglehetősen egysíkú volt, és a második és harmadik menetben számolni kellett Vargára. Legközelebb július 31-én, a kedd délutáni programban szoríthatunk magyar bokszolóért, amikor Káté Gyula lép majd ringbe az egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamed ellen.

A szép győzelemmel bemutatkozó Harcsa Zoltán (75 kg) után kellő motiváltsággal lépett vasárnap este ringbe világbajnoki negyeddöntősünk Varga Miklós (60 kg). Noha a hajdúsámsoni bokszoló alaposan belehúzott a sorsolásnál, ugyanis az ellen a litván Evaldas Petrauskas ellen kellett bemutatkozó meccsét megvívnia, aki többek között megnyerte a tavaszi, Trabzonban rendezett kvalifikációs tornát, valamint az ifjúsági olimpiát. Sajnos a magyar bunyós nem tudta a saját bokszát nyújtani, és valamennyi menetet elveszítette az állandóan előre jövő, verekedő stílusú ellenfele ellen. A mérkőzés bírája a második és harmadik menetben számolt is Vargára, aki 20:12 arányban – 4:6, 4:6, 4:8 – kikapott Petrauskastól, így már az első fordulóban búcsúzni kényszerült.

Már csak egy magyar bemutatkozása van hátra: július 31-én, kedden 17 órától kezd Káté Gyula (64 kg), akinek ellenfele az egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamed lesz.

Forrás:B.Molnár László/MÖSZ
Fotó:MTI

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.