Április beszámoló 2018

Lőczi Roland Svédországban nyert aranyérmet!

Áprilisban is bejártuk fél Európát! Érmek mindenhonnan!

Sorrendben az áprilisi események:

Női Nemzetközi Torna
Csehország, 2018. április 7-8.

Két ifjúsági versenyzőnk vett részt a versenyen, Uhrin Csenge és Tarnóczy Tamara. A verseny érdekessége volt, hogy a sok mérkőzésszám miatt mindkét versenyzőnk a felnőtt korosztályban bokszolt. Ez volt az első alkalom, és hogy jól sikerült, azt azeredmények is mutatják. Tamara aranyérmet, Csenge pedig egy aranyat érő ezüstérmet nyert a jó hangulatú tornán.

Süllős Gyula Emlékverseny
Budapest, 2018. április 6-8.

A serdülő korosztálynak kiírt versenyen 3 versenyzőnk vett részt. Váry Tamás vissza tudott vágni kaposvári ellenfelének az Utánpótlás Magyar kupán elszenvedett fiaskóért, így aranyéremmel zárt, Német Gergő ezüstérmes, Pere József pedig 5. helyen zárt.

Olympic Goal 2024 Nemzetközi Torna
Svédország, 2018 április 5-9.

Lőczi Roland megőrizte jó formáját az Utánpótlás Magyar Kupa után, és a svéd nemzetközi versenyen két jó mérkőzéssel lett aranyérmes!

Montana Belt 2018
Franciaország, Párizs, 2018. április 11-15.

Tavaly a döntőig jutott Szűcs Szabina a rangos francia tornán, most sajnos az ötödik helyig jutott. Pap Zsófia első alkalommal vett részt a tornán, ráadásul ismét egy súlycsoporttal feljebb. Ha már ott voltunk, kihasználtuk a lehetőséget, és több edzőmérkőzést is játszottunk holland, német és olasz ellenfelekkel. A csapattal utazott a debreceni Nagy Tímea is, ő ezüstéremmel térhetett haza.

4. Sunday Sparring Party
Vecsés, 2018. április 22.

40-50 versenyzőt vártunk, ezzel szemben 100 fő körüli tömeg gyűlt össze az újabb vasárnap délelőtti közös edzésre! Az edzőmérkőzések előtt 35 fiatal ökölvívó palánta tette le a kötelező technikai minimumvizsgát, köztük 3 vecsési ifjú harcos. A következő vasárnapi szabadedzést már egy nagyobb helyen fogjuk tartani!

Németország-Magyarország csapattalálkozó
Leising, 2018. április 27-29.

A Halásztelki Boksz Klub meghívására vettünk részt Halásztelek német testvérvárosával rendezett ökölvívó versenyen. Lányainknak nem jutott ellenfél, felnőtt versenyzőnk Mátyás Krisztián viszont ringbe léphetett. És ha már ringbe lépett, nyert is, plusz a legjobb versenyzőnek járó különdíjat is elhozta!

Seres Attila
szakosztályvezető

Kategória: Nincs kategorizálva | Április beszámoló 2018 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Márciusi beszámoló 2018

Juhász Adrienn U22-es Európa Bajnok!

Sorrendben a márciusi események:

VSE Sportbál 2018
2018. március 3.

A hagyományokhoz híven az idei sportbálon is díjazták Vecsés Város legjobb sportolóit. Ökölvívás kategóriában a 2017-es év legjobb sportolói: Kiss Bettina junior EB ezüstérmes, és Váry Tamás serdülő magyar bajnok, EB résztvevő.

68. Bornemissza Gergely Nemzetközi Emlékverseny
Eger, 2018. március 6-9.

4 versenyzővel vettünk részt a versenyen. Uhrin Csenge és Tarnóczy Tamara egyaránt bronzéremmel zárta a tornát. Tamara pech sorozata folytatódott, hiszen hiába nyert, sérülés miatt nem tudott másnap ringbe lépni. Lőczi Roland és Balogh Janó rögtön ukrán ellenfelet kaptak, akikkel nem bírtak a srácaink.

3. Sunday Sparring Party
Vecsés, 2018. március 18.

Egyre népszerűbb a kezdeményezésünk! Ezúttal 7 klub 45 versenyzője döntött úgy, hogy a vasárnapi ebéd előtt ringbe lép egy kis edzőmérkőzés keretében.

U22 Európa Bajnokság
Románia, 2018. március 25-április 1.

Juhász Adrienn U22 Európa Bajnok!

Az első éves felnőtt versenyzőnk már az utánpótlás korcsoportban is megmutatta, hogy a világ elitjében van a helye, most a felnőttek között is szépen bemutatkozott! Adrienn nyerte a magyar csapat egyetlen aranyérmét!

Utánpótlás Magyar Kupa
Tata, 2018. március 27-30.

2 arany, 2 ezüst és 3 bronzérem a mérlegünk az idei Utánpótlás Magyar Kupán, ami a Diákolimpia helyett került megrendezésre. A 4 napos versenyen igazán parázs csatákat vívtak versenyzőink.
Aranyérmesek: Lőczi Roland, Balogh János
Ezüstérmesek: Váry Tamás, Pere József
Bronzérmesek: Kiss Kira, Kis Olimpia, Német Gergő

Seres Attila
szakosztályvezető

Kategória: Nincs kategorizálva | Márciusi beszámoló 2018 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Februári krónika 2018

Februári krónika

Ezüstérmekkel gazdagodtunk a rangosabb versenyeken. Közben gőzerővel munkába állt új edzőnk, Hajdú Tamás is. A kezdők edzését felnőtt válogatott versenyzőnk, Szűcs Szabina vette át, aki jelenleg az aktív sportkarrierje mellett edzőnek is tanul.

Időrendi sorrendben az események:

Golden Girl Championship, Svédország
Február 2-4.

A magyar válogatott tagjaként vett részt a tornán Kiss Bettina, aki ezüstéremmel zárta a tornát. Betti tavaly is részt vett ezen a tornán a vecsési csapattal.

Feja Profi Bokszgála, Kistarcsa
Február 4.

Versenyzőink rendszeresen vesznek részt profi ökölvívó gálákon is, ezúttal Tarnóczy Tamara bokszolt bemutatómérkőzést a profi meccsek szünetében. A versenyzőknek mindig nagy élmény teltházas rendezvényen bokszolni.

Bocskai István Emlékverseny, Debrecen
Február 7-10.

Pap Zsófia (51 kg) és Szűcs Szabina (57 kg) vett részt a nemzetközi versenyen, ahol bronzéremmel zártak. Mindkét versenyzőn látszott, hogy egy súlycsoporttal feljebb bokszoltak, de nem volt választásunk, csak ezekben a súlycsoportokban lehetett ringbe lépni.

Énekes István Ifjúsági Ökölvívó Emlékverseny, Budapest
Február 14-17.

Egyre kevesebb az induló a magyar versenyeken sajnos, ez meglátszott az Énekesen is. Idén a lányokkal együtt sem érte el a 100 főt az indulók száma. Vecsésről 3 lányt neveztünk, de végül csak egy versenyzőnk tudott ringbe lépni. Tarnóczy Tamara (51 kg) sajnos beleesett az influenzajárványba, így hiába mért be, vissza kellett léptetnünk. Kiss Bettina (54 kg) bokszolt volna, neki sajnos ellenfél nem jutott. Uhrin Csenge (57 kg) viszont 3 remek mérkőzést vívott, végül ezüstéremmel zárta a viadalt.

Avas Kupa 2018, Miskolc
2018. február 24.

Ez volt az első verseny, ahol Hajdú Tamás edzőként bemutatkozott. 4 versenyzőnk lépett ringbe, Pere Dani fiatal kora miatt csak bemutató mérkőzést vívhatott, de teljesítménye meggyőző volt. Testvére Pere József, és Német Gergő viszont a serdülő korosztályban győztesen hagyhatták el a ringet két nehéz meccs után. A felnőttek között 75 kg-ban lépett ringbe Varmuzsa Tamás, aki egy jó közönségmeccsen pontozással maradt alul rutinosabb ellenfelével szemben.

2. Sunday Sparring, Vecsés
2018. február 25.

9 egyesület 35 versenyzője jött el a második vasárnapi sparring partira, ahol mindenkinek lehetősége volt remek edzőmérkőzéseket vívnia.

Legközelebb a márciusi hírekkel jelentkezünk, reméljük ismét jó eredményekről tudunk beszámolni.

Hajrá Vecsés!

Kategória: Nincs kategorizálva | Februári krónika 2018 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2018 januári krónika

 

2018 első hónapja is hozott több izgalmas pillanatot a csapatunknak. Nemzetközi meccsek, országos ranglista 5. hely és edzőváltás is várt ránk. Nézzük sorban:

Nations Cup, Szerbia
Január 9-15

A csapatot sújtó betegséghullám miatt egyedül Tarnóczy Tamara utazott ki a magyar válogatottal az év első fontos versenyére. Ha már kiutazott, nem is jött haza érem nélkül Tami. Az első ifi tornáján egy idő előtti győzelemmel, illetve egy kínai versenyző elleni szoros meccsel mutatkozott be, így harmadik helyen zárta a tornát.

Nyílt edzés január 15.

Közös kesztyűzésre láttuk vendégül az Ócsa SE versenyzőit. A közös edzés olyan jól sikerült, hogy megállapodtunk abban, hogy minden második hétfőn megismételjük.

Nyílt edzés január 18.

Többszáz kilométert utaztak vendégeink, hogy egy remek, ütős estét töltsünk együtt a Vecsési Bokszcentrumban. Győri Gladiátor, Mogyi-Baja, Tápiómente és Halásztelek voltak a résztvevők.

  1. Sunday Slap Party január 21.

Vasárnapi pofon party néven új programot indítunk útnak. Minden hónap egy vasárnapján kinyitjuk a termet, és lehetőséget adunk a kluboknak közös edzőküzdelmekre. Az első alkalommal 11 klub 51 versenyzője jelent meg, ami azt mutatja, van igény ilyen programokra. A megjelent csapatok: Vecsés, DVSC, FTC, Hegyvidék Harcosai, Halásztelek, Taksony, Ali Boksz Klub, Érdi Boksz Klub, Ceglédi VSE, Csemő SE

Böllérfesztivál január 27.

Csapatunknak mindig is fontos volt, hogy részt vegyen a közösségi programokban, ezért a vecsési Böllérfesztivált sem hagyhattuk ki. A feldolgozott malacból finomságokat készítettünk, amivel a kilátogató barátainkat megvendégeltük.

Közben a Magyar Ökölvívó Szakszövetség kiadta a 2017. évi országos ranglistát. Az összetett ranglistában Vecsés az ötödik helyen zárt, míg a női szakágban mi lettünk a listavezetők.

A januári krónikákhoz tartozik az is hogy a Szakszövetségben zajló változások eredményeképpen megszűnt (vagy átalakult) a régióközponti státuszunk. Ezzel egyidőben Kertész Henrik edzőnk megpályázta, és elnyerte a junior válogatott vezetőedzői posztját. Mivel a válogatott edzői feladat egész embert kíván, ezért február 1-től már nem tudja ellátni klubunknál az edzői feladatokat, helyét Hajdú Tamás vette át. Az új tréner februárban már versenyen is debütálhat versenyzőinkkel.

Hajrá Vecsés!

Kategória: Nincs kategorizálva | 2018 januári krónika bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Újabb sikeres év van mögöttünk!

Kiemelkedő nemzetközi és hazai sikerek!

Jól sikerült a 2017-es év a vecsési ökölvívóknak!

Idén is a TOP 10-ben a Vecsés SE!

Kiss Bettina az Európa Bajnokság ezüstérmese!

Magyarország legaktívabb klubjaként a 2017-es évben sem tétlenkedtünk.

61 versenyen vettünk részt, ebből 31 nemzetközi torna volt. Versenyzőink 16 országban léptek ringbe. A legtöbbet Németországban, Szlovákiában és Romániában voltunk, itt 3-3 alkalommal vettünk részt versenyen. Kétszer is megfordultunk Szerbiában, Angliában, Franciaországban, Csehországban és Írországban. Ringbe léptünk még Svédországban, Ukrajnában, Bulgáriában, Olaszországban, Lengyelországban, Horvátországban, sőt Indiában is.

A sok versenynek meg is lett az eredménye:

A junior Európa bajnokságon Kiss Bettina ezüstérmet szerzett, az ifjúsági kategóriában Juhász Adrienn szintén ezüstérmes lett. Adrienn az ifi VB-n is résztvevő volt, ahol 5-ik helyen zárt. Ők ketten lettek az ország legeredményesebb utánpótlás versenyzői.

Szintén Európa bajnokságon képviselték hazánkat: Tarnóczy Tamara, Hőlaki Emese, Váry Tamás

Elit korosztályban Szűcs Szabina 5. helyen zárta az Uniós EB-t.

A magyarbajnokságokon 6 bajnokot ünnepelhettünk: Szűcs Szabina (4 éve megszakítás nélkül), Tarnóczy Tamara (3 éve megszakítás nélkül), Kiss Bettina (2 éve megszakítás nélkül), Pap Zsófia (kétszeres magyar bajnok), Uhrin Csenge, Váry Tamás.

A teljes OB éremtáblázatunk: 6 arany, 7 ezüst, 3 bronzérem.

Az érmeseink is megérdemlik, hogy felsoroljuk a neveiket:

Ezüstérmesek: Tóth Szabina, Hőlaki Emese, Kis Olimpia, Lőczi Roland, Balogh János, Német Gergő, Kapuvári Péter
Bronzérmesek: Kiss Tünde, Somogyi Vivien, Mátyás Krisztián

Köszönet az edzőknek az egész éves munkájukért:
Kertész Henrik, Mikus Ferenc, Csipkés Barnabás, Kostyalik Roland, Kiss László, Seres Attila

Kategória: Nincs kategorizálva | Újabb sikeres év van mögöttünk! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva