Posted on 16-03-2013
Filed Under (férfi) by box

Varga Krisztina VEC - Kiss Tünde HTS

Papi Bence VEC - Varga Zsolt VSC

A Bizalom Kupa II. fordulóját Budapesten, az UTE Megyeri úti edzőtermében tartották.

A versenyen négy versenyzőnk indult.

Junior női 57 kg Varga Krisztina

Serdülő 48 kg Sörös Bence

Junior 70 kg Papi Bence

Junior +80 kg Végh Kristóf

JN 57 kg Varga Krisztina VECSÉS – Kiss Tünde HALÁSZTELEK

Krisztinának saját súlycsoportjában nem volt ellenfele, így a 66 kg-os halásztelki versenyzővel, Kiss Tündével bokszolt.

Versenyzőnk szokásához híven nagyon határozottan kezdett, az első menetben döntő fölénnyel győzött.

Serdülő 48 kg Sörös Bence VECSÉS – Kiss Dániel BOKSZ BARÁTOK KLUBJA

Bence nagyot csatázott BBK-s ellenfelével, a mérkőzésen végig támadott, a védekezésre a későbbiekben még jobban oda kell figyelnie. 4:1 arányú bírói döntéssel vereséget szenvedett.

J 70 kg Papi Bence VECSÉS – Varga Zsolt VASAS

Bence ellenfele 2012-ben a Serdülő Magyar Bajnokságon 68 kg-ban második helyezést ért el, ezért kíváncsian vártuk a mérkőzést. Versenyzőnk a tavaly megnyert Magyar Bajnokság óta sokat fejlődött, erősödött, és egyre tudatosabban alkalmazza az edzésen tanultakat. Ez a mostani mérkőzésen is látszott, mivel Bence az első menetben döntő fölénnyel győzött.

J +80 kg Végh Kristóf VECSÉS – Berki Károly ZUGLÓ

Kristóf még kezdő versenyzőnk, nagyon meglepte ellenfelének vehemens támadása, zavarba jött, így sajnos, az első menetben döntő fölénnyel vereséget szenvedett.

A mérkőzésen a két korosztályos válogatott kerettag versenyzőnk (Varga Krisztina és Papi Bence)  nagyon magabiztosan, jól bokszolt, bízunk benne, hogy a további versenyeken is hasonlóan jól fognak szerepelni.

Varga

Bizalom Kupa II. forduló 2013. március 9. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva    Read More   

Szabó Dániel +91 kg ezüstérem

Az Énekes István Emlékversenyen három versenyzővel terveztük az indulást:

56 kg-ban Váry Attilával,

69 kg-ban Horváth Dániellel,

+91 kg-ban Szabó Dániellel.

Sajnos, Váry Attila a mérkőzés hetében megsérült, így nem tudott indulni.

A négy napos rangos versenyen 38 egyesület 96 versenyzője vett részt.

Első napi eredményeink:

69 kg Horváth Dániel VECSÉS – Szarvas Bulcsú ZUGLÓ

Horváth Dániel az első menetben döntő fölénnyel győzött. Nagyon energikusan, határozottan bokszolt.

Második nap:

69 kg Horváth Dániel VECSÉS – Fekete Zsolt UTE

Dani sajnos nem tudta megismételni előző napi teljesítményét, a mérkőzés során erőlködött, pontatlanok voltak az ütései, így ellenfelétől egyhangú pontozással kikapott. Versenyzőnk ötödik helyezést ért el.

+91 kg Szabó Dániel VECSÉS – Oláh Róbert SALGÓTARJÁN

Dani ellenfele a 2012. évi Ifjúsági Magyar Bajnokság +91 kg-os súlycsoportjának második helyezettje volt. Kicsit izgulva vártuk a küzdelmet a jó képességű salgótarjáni bokszoló ellen, de Dani nagyon határozottan kezdett az első menetben, ennek következtében ellenfelét orrvérzés miatt kétszer is orvoshoz kellett vinni, utána pedig edzője feladta a mérkőzést.

Harmadik nap – elődöntők:

+91 kg Szabó Dániel VECSÉS – Tóth Gábor SOPRON

Tóth Gábor a pénteki napon az egri Fehér Máriót győzte le, és az elődöntőben mérkőzött versenyzőnkkel. Dani ismételten nagyon jól bokszolt, minden menetet megnyerve nagy küzdeni akarásról tett tanulságot és nagy csatában győzött.

Negyedik nap – döntők:

+91 kg Szabó Dániel VECSÉS – Komor László DEBRECEN

Sajnos Dani az előző napi mérkőzésen megsérült (a jobb keze meghúzódott), így az orvos nem engedte a döntőben bokszolni. Mérkőzés nélkül vereséget szenvedett debreceni ellenfelétől, és második helyezést ért el.

Szabó Dani a verseny ideje alatt megfogadta a taktikai utasításokat, nagy győzni akarásról tett tanúbizonyságot, reméljük, ezen az úton haladva sikeres versenyző válik Belőle.

Ezt a rangos versenyt egy ezüstéremmel és egy ötödik helyezéssel zárta Szakosztályunk.

Varga

Énekes István Ifjúsági Emlékverseny 2013. február 28-március 3. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva    Read More   
Posted on 12-03-2013
Filed Under (Nincs kategorizálva) by box

3. Nikola Drobac Emlékverseny, Szerbia

2013. február 23-án rendezték a nemrég elhunyt edző emlékére rendezett tornát a vajdasági Zabaljban. A viadalon 11 magyar versenyző csapott össze 11 szerb ökölvívóval. A magyar csapat magját a Vecsés SE öklözői adták, kiegészülve a KSI, az NYVSC és a Halásztelki Boksz Klub versenyzőivel.
A csapat:
Nők:
56 kg Szűcs Szabina Vecsés SE
60 kg Csombor Vivien KSI
Fiúk:
Junior:
52 kg Csajkás Zsolt Halásztelek
66 kg Papi Bence Vecsés SE
Elit:
56 kg Szabó Kristóf KSI
60 kg Lőrincz Márk KSI
64 kg Szabó Szabolcs NYVSC
69 kg Szilvai László NYVSC
69 kg Brúger László Vecsés SE
81 kg Zsigri Viktor Vecsés SE
91 kg Kanalas Csaba Vecsés SE

Edzők: Varga Viktor, Seres Attila
Bíró: Nagy Ferenc

A szerb házigazdáink, Marko Tubic vezetésével mindent megtettek a sikeres rendezvény érdekében, végig a rendelkezésünkre álltak.
A találkozó az alábbi párosításokkal zajlott:

Elit 56 kg Tadic Milanka– Szűcs Szabina
Szabina szoros 2:1-es pontozásos vereséget szenvedett a rutinosabb szerb versenyzővel szemben. Szabina teljesítménye sokat javult a tavalyi OB óta, fejlődése figyelemreméltó.

Elit 60 kg Miloradovic Tamara- Csombor Vivien
Vivi okosan nem ment bele sok dulakodásba a harcos Tamarával szemben, szép egyenesekkel megnyerte a mérkőzést.

Ifi 52 kg Pavlov Radoslav- Csajkás Zsolt
A junior korú Csajkás az elsőéves ifi Pavlov ellen lépett ringbe, és szerzett nagyon szép győzelmet.

Junior 66 kg Makic Tomislav– Papi Bence
Hatalmas adok-kapok volt az egész mérkőzésen, mindkét srác keményen odatette magát. Bencét néha elkapta a nagy hév, ezt kihasználva ellenfele pontozással nyerte a meccset.

Elit 56 kg Odsakovski Milan– Szabó Kristóf
A KSI fiatal versenyzője nagy elánnal küzdött végig, még a harmadik menetben is támadott, azonban a szerb fiú pontosabb volt, így megérdemelten győzött. Kristóf hozzáállását mindenképp meg kell dícsérni.

Elit 60 kg Bacic Vanja– Lőrincz Márk
Márk nagyon könnyedén bokszolt végig, jó ritmusban védekezett és támadott. Veresége nekem meglepetés volt.

Elit 64 kg Kukic Strahinja- Szabó Szabolcs
Igazi parázs közönségmeccs volt, ami döntetlennel végződött. A két ökölvívó ezzel a produkcióval kiérdemelte a legharcosabb különdíjat is.

Elit 69 kg Memetovic Denis- Szilvai László
A két rutinos versenyző a nap legjobb mérkőzését vívta, a döntetlen eredmény véleményünk szerint a szerb srácnak kedvezett. De el kell ismerni, hogy egy jó mérkőzéshez két ember kell.

Elit 69 kg Lovric Ivan- Brúger László
Laci fölénye hamar kijött, a második menetben vége is lett a mérkőzésnek.

81 kg Kukic Nemanja– Zsigri Viktor
A mérkőzésen elég sok szabálytalanság volt, a szerb srác sokszor fogással törte meg Viktor támadásait. A nagy dulakodásban versenyzőnk a végére eléggé felőrlődött, de ez elmondható ellenfeléről is. A bírák a szerb fiút látták jobbnak a nehezen lepontozható mérkőzésen.

91 kg Maukovic Peter- Kanalas Csaba
Az utolsó mérkőzésen igazi nehézsúlyú összecsapást láthatott a közönség. Zúgtak a pofonok mindkét oldalon, sok volt a pontatlan találat is. A két bokszoló mindent beleadott, ami csövön kifért. A döntetlen végeredmény miatt egyik oldal sem lehetett elégedetlen.

A 3 napos túra jó alkalom volt arra, hogy versenyzőink újabb nemzetközi tapasztalatra tegyenek szert.

Köszönet jár az utazásban nyújtott segítségért a Hertz Autókölcsönzőnek!

3. Nikola Drobac Emlékverseny, Szerbia bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva    Read More   
Posted on 05-03-2013
Filed Under (Nincs kategorizálva) by box
Hegedűs Diána aranyérmes!
1 arany és 4 ezüstérmet szerzett a 11 fős magyar női ökölvívó válogatott a március 1-3. között Hamburgban megrendezett 5. Girls Box Cup nemzetközi versenyen, ahol 11 ország 154 ökölvívója lépett ringbe. A vecsési színeket a junior 70 kg-os versenyzőnk Hegedűs Diána képviselte. A junior EB ezüstérmes és junior magyar bajnok Diána nyerte a válogatott egyetlen aranyérmét. Diána az elődöntőben a lengyel Paulina Sobieskát győzte le egyhangú pontozással, majd a döntőben a török származású, de német színekben versenyző Sabah Moukdir ismerkedhetett meg a vecsési pofonokkal. Diána a döntőt magabiztos 17:5 pontaránnyal megnyerve léphetett fel a dobogó legfelső fokára.
A vecsési lányra még komoly feladatok várnak ebben az évben, hiszen a junior korcsoportban világbajnokságot, Európa bajnokságot, és Uniós országok bajnokságát is rendeznek, ahonnan Dianától érmeket vár a Magyar Ökölvívó Szakszövetség.
A csapattal utazott a vecsési edző Seres Attila, aki egyben a női válogatott keretedzője is.”
5. Girls Box Cup, Hamburg bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva    Read More