Posted on 02-05-2018
Filed Under (Nincs kategorizálva) by box

Lőczi Roland Svédországban nyert aranyérmet!

Áprilisban is bejártuk fél Európát! Érmek mindenhonnan!

Sorrendben az áprilisi események:

Női Nemzetközi Torna
Csehország, 2018. április 7-8.

Két ifjúsági versenyzőnk vett részt a versenyen, Uhrin Csenge és Tarnóczy Tamara. A verseny érdekessége volt, hogy a sok mérkőzésszám miatt mindkét versenyzőnk a felnőtt korosztályban bokszolt. Ez volt az első alkalom, és hogy jól sikerült, azt azeredmények is mutatják. Tamara aranyérmet, Csenge pedig egy aranyat érő ezüstérmet nyert a jó hangulatú tornán.

Süllős Gyula Emlékverseny
Budapest, 2018. április 6-8.

A serdülő korosztálynak kiírt versenyen 3 versenyzőnk vett részt. Váry Tamás vissza tudott vágni kaposvári ellenfelének az Utánpótlás Magyar kupán elszenvedett fiaskóért, így aranyéremmel zárt, Német Gergő ezüstérmes, Pere József pedig 5. helyen zárt.

Olympic Goal 2024 Nemzetközi Torna
Svédország, 2018 április 5-9.

Lőczi Roland megőrizte jó formáját az Utánpótlás Magyar Kupa után, és a svéd nemzetközi versenyen két jó mérkőzéssel lett aranyérmes!

Montana Belt 2018
Franciaország, Párizs, 2018. április 11-15.

Tavaly a döntőig jutott Szűcs Szabina a rangos francia tornán, most sajnos az ötödik helyig jutott. Pap Zsófia első alkalommal vett részt a tornán, ráadásul ismét egy súlycsoporttal feljebb. Ha már ott voltunk, kihasználtuk a lehetőséget, és több edzőmérkőzést is játszottunk holland, német és olasz ellenfelekkel. A csapattal utazott a debreceni Nagy Tímea is, ő ezüstéremmel térhetett haza.

4. Sunday Sparring Party
Vecsés, 2018. április 22.

40-50 versenyzőt vártunk, ezzel szemben 100 fő körüli tömeg gyűlt össze az újabb vasárnap délelőtti közös edzésre! Az edzőmérkőzések előtt 35 fiatal ökölvívó palánta tette le a kötelező technikai minimumvizsgát, köztük 3 vecsési ifjú harcos. A következő vasárnapi szabadedzést már egy nagyobb helyen fogjuk tartani!

Németország-Magyarország csapattalálkozó
Leising, 2018. április 27-29.

A Halásztelki Boksz Klub meghívására vettünk részt Halásztelek német testvérvárosával rendezett ökölvívó versenyen. Lányainknak nem jutott ellenfél, felnőtt versenyzőnk Mátyás Krisztián viszont ringbe léphetett. És ha már ringbe lépett, nyert is, plusz a legjobb versenyzőnek járó különdíjat is elhozta!

Seres Attila
szakosztályvezető

Április beszámoló 2018 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva    Read More   
Posted on 02-05-2018
Filed Under (Nincs kategorizálva) by box

Juhász Adrienn U22-es Európa Bajnok!

Sorrendben a márciusi események:

VSE Sportbál 2018
2018. március 3.

A hagyományokhoz híven az idei sportbálon is díjazták Vecsés Város legjobb sportolóit. Ökölvívás kategóriában a 2017-es év legjobb sportolói: Kiss Bettina junior EB ezüstérmes, és Váry Tamás serdülő magyar bajnok, EB résztvevő.

68. Bornemissza Gergely Nemzetközi Emlékverseny
Eger, 2018. március 6-9.

4 versenyzővel vettünk részt a versenyen. Uhrin Csenge és Tarnóczy Tamara egyaránt bronzéremmel zárta a tornát. Tamara pech sorozata folytatódott, hiszen hiába nyert, sérülés miatt nem tudott másnap ringbe lépni. Lőczi Roland és Balogh Janó rögtön ukrán ellenfelet kaptak, akikkel nem bírtak a srácaink.

3. Sunday Sparring Party
Vecsés, 2018. március 18.

Egyre népszerűbb a kezdeményezésünk! Ezúttal 7 klub 45 versenyzője döntött úgy, hogy a vasárnapi ebéd előtt ringbe lép egy kis edzőmérkőzés keretében.

U22 Európa Bajnokság
Románia, 2018. március 25-április 1.

Juhász Adrienn U22 Európa Bajnok!

Az első éves felnőtt versenyzőnk már az utánpótlás korcsoportban is megmutatta, hogy a világ elitjében van a helye, most a felnőttek között is szépen bemutatkozott! Adrienn nyerte a magyar csapat egyetlen aranyérmét!

Utánpótlás Magyar Kupa
Tata, 2018. március 27-30.

2 arany, 2 ezüst és 3 bronzérem a mérlegünk az idei Utánpótlás Magyar Kupán, ami a Diákolimpia helyett került megrendezésre. A 4 napos versenyen igazán parázs csatákat vívtak versenyzőink.
Aranyérmesek: Lőczi Roland, Balogh János
Ezüstérmesek: Váry Tamás, Pere József
Bronzérmesek: Kiss Kira, Kis Olimpia, Német Gergő

Seres Attila
szakosztályvezető

Márciusi beszámoló 2018 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva    Read More